Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér lázadása alig egyetlen napig tartott csupán, nagyon gyorsan véget ért, igazából gyorsabban, mielőtt kiderülhetett volna, hogy mekkora támogatottság áll mögötte. Pedig az érdekes információt jelenthetett volna mindenki számára. Mert ne legyenek olyan illúzióink: Putyinnak biztosan van egy belső ellenzéke, a hadseregen belül is. Olyan tábornokok és alacsonyabb rendfokozatú vezérkari tisztek is, akik átlátják az ukrajnai háború értelmetlenségét és Oroszország fokozatos lesüllyedését Putyin vezetésével. A kérdés az: lesz e a közeljövőben olyan újabb bizalmas (mondjuk egy oligarcha vagy tiszti csoport) mely fellázad Putyin ellen.
Putyin és Prigozsin 2010-ben Szentpéterváron. Foto: AFP (rferl.org)
Ha visszatekintünk a múltba, a nagy diktátorok bukása mindig váratlanul történt. Adolf Hitler egészen 1944 július 20-ig abban a hitben vezette hadseregét, hogy tábornokai támogatják, holott több tucat tábornok és vezérkari tiszt készült megölésére (és akkor nem beszéltünk arról a szintén több tucat tábornokról, akik ugyan nem volt tevőleges részesei az összeesküvésnek, de tudtak a készülő merényletről). Igaz, az összeesküvés elbukott és a németek Hitler vezetésével meneteltek a pusztulásba, de a Führer likvidálása egy hajszálon múlott. (Ha aznap az eredeti helyszínen, azaz a földalatti tárgyalóban tartják a megbeszélést és nem helyezik át annak helyszínét a sokkal szellősebb fenti terembe, akkor Adolf Hitler meghal 1944 július 20-án.) Hasonlóan váratlan volt Ceausescu bukása (és halála) is: 1989 december 21-én még beszédet tartott Bukarest belvárosában a Központi Bizottság épületének erkélyén, majd 4 nap múlva, december 25-én minden hatalmától megfosztva lőtték agyon saját hadseregének katonái (egy tirgovistei laktanya udvarán). Kadhafi 42 éven keresztül vezette Líbiát (1969-2011) és egészen 2011 tavaszáig megingathatatlannak tűnt hatalma. Aztán népe fellázadt ellene, mire túlzott kegyetlenséggel reagált és a NATO (illetve az ENSZ) elrendelte elfogását. Végül NATO gépek iktatták ki katonai kíséretét és a lázadók verték agyon majd lőtték le. Mindhárom diktátor ellen váratlanul lázadt fel saját népe (és hadserege), mely "váratlanság" erősen idézőjelbe tehető, hiszen valójában ott izzott az elégedetlenség hosszú ideje a felszín alatt. (Talán éppen úgy, mint most Oroszországban?)
Vlagyimir Putyin 23 éve vezeti Oroszországot, valamiféle nemzeti-nagyhatalmi politizálást megvalósítva és a hajdani Szovjetunió visszaállítására törekedve. Uralma alatt Oroszország azonban nem mutatott nagy fejlődést: az orosz gazdaságot továbbra is az energia-hordozók és a hadiipar felé való kitettség jellemzi (ezek jelentik a húzó ágazatokat) és az életszínvonal sem emelkedett sokat (sőt). Külkapcsolatok terén Oroszország egy nagyon szűk szövetségesi rendszert tud csak felmutatni (FÁK és CSTO országok) melyet sokkal inkább a Moszkvától való félelem mint a kölcsönösen gyümölcsöző fejlődés tart össze. Putyin hatalmát a fegyveres szervezetek, a háborús retorika és a világ-hatalmi kártya kijátszása biztosítja egészen addig, míg ezek közül valamelyik pillér össze nem roppan (vagy hitelét nem veszti). A Prigozsin lázadás rövid ideje alatt két orosz városban is ünnepelve fogadták Putyin ellenlábasát és az orosz hadseregből is átállt néhány száz katona (pontos számokat nem tudni). Mi lett volna, ha Prigozsin eléri Moszkvát és sokkal tovább húzódik a felkelés?
Prigozsin ünneplők Rosztovban. Forrás: theguardian.com
De a fő kérdés most inkább az, hogy a három említett történelmi analógia közül, melyik hozza el végül Putyin bukását: a hadseregből kiinduló összeesküvés (hitleri modell), a népharag (romániai forradalom) vagy a külső beavatkozás összhangban egy belső felkeléssel, mint Kadhafi esetében történt. Persze ott van még a "békésen felvirágoztatja hazáját és a jól megleckézteti a világot" teória is, de ezt csak nagyon elvakult Putyinisták hihetik el a jelenlegi tendenciákat látva.
A poszt címében feltett kérdésre tehát - jöhetnek e újabb Prigozsinok - a válasz az, hogy nagyon is jöhetnek, mert mindhárom említett történelmi példában markánsan jelen van a hadseregek és tábornokok szerepe. Idő kérdése csupán. Kivárjuk.
