A világ egyik része - miként idehaza, Magyarországon is - nagyon fél egy esetleges harmadik világháborútól, egy másik része optimistán elképzelhetetlennek tartja ennek lehetőségét, egy harmadik része pedig tudomást sem vesz a veszélyről. De mi lehet a reális helyzet ma a világban a biztonságpolitikai helyzetet tekintve? Vizsgálódás és elemzés történész szemmel.

A kép forrása: dailymail.co.uk

Jelenleg három olyan válság-övezet létezik Földünkön, mely magában hordozza az adott konfliktus nemzetközivé exkalálódását (és akár világméretű háborúvá fajulását). Az első Ukrajna, ahol az orosz csapatokkal nem kizárható lehetőségként NATO országokból érkező katonák harcolhatnak a közeljövőben, ahogyan erre Emmanuel Macron február végén egy nyilatkozatában utalt (forrás: Guardian). Ez egyértelműen növelné és sokkal magasabb szintre emelné a már kialakult két nagy katona-politikai tömb (kelet és nyugat) konfliktusát. Az egyik oldalon természetesen a NATO áll (32 tagállammal) a másikon pedig a CSTO (Orosz vezetéssel, 6 tagállammal pluszban Kína, Irán illetve a Sanghaji együttműködési Szervezet támogatásával). Az ukrajnai háború folyamatosan fenntartja egy világháborúvá szélesedés veszélyét.

A második konfliktus-forrás a Közel-Kelet, ahol egyszerre alakult ki háborús helyzet Izrael és a Gázai Palesztin szervezetek (főleg a Hamasz) illetve a zsidó állam és Irán között. (Jelenleg nem tudni, hogy a vasárnapi Iránból érkezett rakéta-támadásra reagál e válaszcsapással Izrael). A Közel-keleti konfliktus akkor válhat nagyon komollyá, ha a két említett katonai tömb más-más hadviselő fél mögé áll be (aktív katonai támogatásokkal, esetleges katonai hadműveletekkel): így Irán mögé Oroszország (és talán Kína), Izrael mögé pedig az USA. Ennek lehetősége sajnos ugyancsak a levegőben lóg. (Főleg ha Izrael válaszcsapást indít, amire Irán megint reagálni fog.)

Végül a harmadik konfliktus-forrás egy jelenleg még "alvó" válsággóc: Tajvan. A fél Magyarországnyi kis szigeten 24 millió ember él, akik mind a kommunista Kína ellenségei, lévén, hogy 1949 óta dacolnak a pekingi vezetéssel és külön-utas, nyugatbarát, többpárti parlamenti demokráciában élnek. Az USA haditengerészete védelmezi a sziget különállását, így egy esetleges kínai támadás esetén közvetlen harc alakulhatna ki Kína és Amerikai Egyesült Államok között.

A három válsággóc jövőbeni alakulása és egy globális háború kirobbanása három forgatókönyv mentén alakulhat. Nézzük most ezeket.

Az első forgatókönyv szerint az ellentétel mérséklődnek: Ukrajna kérdéseben megállapodás születik (kettészakad az állam egy oroszok uralta és egy nyugatos övezetre), a Közel-Keleten abbamaradnak a harcok (Izrael és Irán nem kezd háborút egymással, Gáza visszakap némi autonómiát az izraeliek kivonulását követően), Tajvannál pedig Kína továbbra is távolságot tart, ahogyan tette azt 1949 óta, nem megtámadva a szigetet.

A második forgatókönyv egy globális háború kirobbanásáról szól, ám hagyományos fegyverekkel, vagyis tartózkodnak a felek a tömegpusztító fegyverek bevetésétől (atomfegyverek alkalmazásától). Ukrajnában kialakul egy kelet-nyugat harc, ahogyan Ázsiában is, de végig megmarad egy hagyományos fegyverekkel megvívott háború szintjén. Persze ennek egyik al-verziója, hogy ez csak az első években marad így, utána a helyzet átvált a harmadik forgatókönyv "menetrendjére".

A harmadik lehetőség ugyanis egy világméretű atomháború, mely beláthatatlan következményekkel járna az egész Földre nézve és közvetlen pusztítást hozna Eurázsiára illetve Észak-Amerikára. Belegondolni is szörnyű, mert a mai korszerű atomrakéták már több megatonna pusztító erejűek (a hirosimai atombomba 15 kilotonnás volt és ezer kilotonna egyenlő egy megatonnával). A nagyhatalmak vezetői, még Putyin Hszi Csin-ping is elakarják kerülni ezt egyelőre (bár ők biztosan túlélnék szuper-biztos, föld-alatti bunkereikben).

A világ biztonságpolitikai helyzete az 1962-es kubai rakétaválság óta nem volt ennyire ingatag, amit az is bizonyít, hogy a nemzetközi elemzők DEFCON 3-as szintre teszik a fenyegetettséget. A skála 5-ről indul [ami a békebeli állapot] és 1-es szinttel végződik, ami maga az atomháború. 

Nem kell biztonságpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy felfigyeljünk arra, hogy Vlagyimir Putyin többször is kifejezte már szándékát a hajdani szovjet érdekszféra visszaállítására. A Szovjetunió 1922 és 1991 között állt fenn, 15 tagköztársaság összefogásában, az oroszországi föderáció irányítása alatt. A második világháborút követően ehhez a hatalmas kiterjedésű országhoz 7 további megszállt állam is csatlakozott, ugyancsak az orosz befolyást, katonai megszállást illetve vezetést tűrve: Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Albánia. Kialakult tehát 46 évre egy óriási kiterjedésű világbirodalom, melynek működtetésébe 1975-től egy Vlagyimir Putyin nevű ifjú jogász is bekapcsolódott mégpedig a KGB (Állambiztonsági Bizottság) ambiciózus tisztjeként.

A kép forrása: www.lrt.it

Az 1980-as évek végére már a KGB egyik magas rangú vezetője és a Szovjetunió fenntartásának legnagyobb támogatója. Putyin egész életében hitt abban, hogy a Szovjetunió volt a a világtörténelem legerősebb állama, mondhatni a birodalmi eszme áthatotta teljes életútját. Putyin 1998-ra lett a KGB (későbbi nevén FSZB) igazgatója, majd 1999 végén megszerezte Oroszország vezetését is, melyet azóta is birtokol, immár 25. éve. Ő tekinthető ma a Föld legveszélyesebb emberének, tekintve, hogy a világ legnagyobb atom-arzenálja felett rendelkezik és egyértelműen feltett szándéka, hogy országát újra olyan naggyá és erőssé tegye, mint egykoron volt az 1970-es és 1980-as években (sőt végig a hidegháború korszakában 1945 és 1991 között).

A kép forrása: taneszkozcentrum.hu

Oroszország két éve átállt a hadi-gazdálkodásra, a katonai működésre és minden jel arra mutat, hogy az ukrajnai háború után folytatni fogja terjeszkedését. Putyin már korábban kinyilvánította, hogy a Baltikum szívügye (nem csak mert szülővárosát, Szentpétervárt fenyegeti az ottani NATO jelenlét) hanem mert geopolitikailag is kiemelten fontos terület hazája számára. Ukrajnai 2024-es (esetleg 2025-ös) legyőzését a Baltikum megkaparintása fogja követni, majd  jön Moldova, Grúzia és Kelet-Európa (benne Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária). Mindehhez megvan a szükséges katonai erő Oroszországban a kérdés csak az, hogy a NATO képes e feltartóztatni az orosz terjeszkedést és hogy a hagyományos eszközökkel kialakuló háború atomháborúvá fajulhat e? Mindkét kérdésre NEM a válasz. A NATO csak abban az esetben erősebb az orosz hadseregnél, ha teljes összefogást mutat és az USA katonai potenciálját is bevetik. Ám mind a teljes összefogás mind pedig az amerikai beavatkozás kérdéses, főleg abban az esetben, ha Donald Trump ül a Fehér Házban. Ami meg az atomháborút illeti: ne legyenek illúzióink arról, hogy kockáztatná e a világ elpusztulását a nyugat, néhány peremvidéki kis országért Európa keleti szegletében. A stratégiai atomfegyverek megmaradnak legvégső fenyegetésnek, a harmadik világháború során is.

Az orosz hadsereg ma a második legerősebb a Földön. Fotó forrása: aljazeera.com

Bekövetkezik tehát Kelet-Európa orosz megtámadása, csupán annak időpontja kérdéses. Putyin idén lesz 72 éves (október 7-én), így nem vár sokáig, a legvalószínűbb, hogy az offenzívára 4-5 éven belül kerül sor (valamikor 2028 - 2029 körül). Európa vezetői nem régiben döbbentek rá erre, így megindult már egy intenzív fegyverkezési program kontinens-szerte csak sajnos későn. A történelem ismétli önmagát: most 1930-as évek közepén járunk, amikor a nyugat mély álmából ébred. 

Egyelőre nem tudni hogyan végződik (és mikor zárul) az ukrajnai háború, egy azonban nagyon valószínű: Ukrajna megosztott lesz és új határrendezés követi majd a harcokat. Bár Zelenszkij következetesen olyan retorikát folytat, hogy MINDEN területet visszakövetelnek (az oroszok által 2014 óta elfoglalt övezetekből) és CSAK olyan békét fogadnak el, ami ezt garantálja számukra, valójában nagyon kevés erre az esélyük. Sokkal valószínűbb egy kelet és nyugat Ukrajna megalakulása. De hol lesz majd a határ és a nyugati rész kap e EU illetve NATO tagságot?

A leendő határvonalért folynak most a harcok, mert több opció is lehetséges. Az oroszok számára legkedvezőbb határról már jelentek meg orosz nacionalista térképek. Ezeken az Ukrajnától elvett terület neve: Novorosszija (Новороссия). A történelmi analógiához Nagy Katalin koráig kell visszamennünk, amikor 1775 és 1802 között ezen a néven Oroszország ütközőállamot hozott létre az Oszmán Birodalommal szembeni védekezés érdekében. Éppen az elvenni tervezett ukrán területeken.

A kép forrása: LINK

Ez megosztás egy nagyjából lengyelországnyi Ukrajnát hozna létre, melyről leválna a 9 Kelet-ukrajnai régió és a Krím. A maradék terület Kijev központtal működhetne tovább önállóan, mégpedig az EU és a NATO védelmi garanciáival, esetleg ezen szervezetek tagjaiként. A keleti rész Novorusszija néven kerülne orosz fennhatóság alá.

Viszont az ukránok Novorosszija megalakulását és az említett mértékű területvesztést nyilván tűzzel-vassal ellenzik. A harctéri realitások egyelőre alá is támasztják, hogy ez valóban túlzás lenne. Jelenleg valószínűbbnek látszik egy kisebb Novorusszija kialakítása, melybe nem tartozna be Harkov és Dnyipropetrovszk.  

Ez a megosztás egy valamivel nagyobb Ukrajnát hagyna meg önálló államnak. Ami az újjáépítést illeti: mindkét esetben megosztottan valósulna meg, hiszen a keleti részben oroszországi, a nyugatiban pedig európai segítséggel történne meg. A kisebb Ukrajna verzió esetén olcsóbb lenne a helyreállítás, viszont jelentősen gyengítené a kijevi központ gazdasági erejét a két megye elvesztése.

Természetesen a nyugati, szabad Ukrajnának mindenképpen EU és NATO tagnak kell lennie, különben nem lenne garantálható biztonsága és gazdasági stabilitása illetve talpra-állása. Ezt a lépest mindenképpen meg kell tennie Brüsszelnek, akár úgy is, hogy a Putyin-párti tagállamok beszólását valamilyen módon korlátozzák.

A háború jelenleg teljes erőbedobással zajlik a felek között, ám igazi tétje kimondva vagy kimondatlanul is, a háború utáni Ukrajna határainak nyomvonala és a jövőbeni NATO - Oroszország demarkációs vonal kijelölése.

Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér lázadása alig egyetlen napig tartott csupán, nagyon gyorsan véget ért, igazából gyorsabban, mielőtt kiderülhetett volna, hogy mekkora támogatottság áll mögötte. Pedig az érdekes információt jelenthetett volna mindenki számára. Mert ne legyenek olyan illúzióink: Putyinnak biztosan van egy belső ellenzéke, a hadseregen belül is. Olyan tábornokok és alacsonyabb rendfokozatú vezérkari tisztek is, akik átlátják az ukrajnai háború értelmetlenségét és Oroszország fokozatos lesüllyedését Putyin vezetésével. A kérdés az: lesz e a közeljövőben olyan újabb bizalmas (mondjuk egy oligarcha vagy tiszti csoport) mely fellázad Putyin ellen.

Putyin és Prigozsin 2010-ben Szentpéterváron. Foto: AFP (rferl.org)

Ha visszatekintünk a múltba, a nagy diktátorok bukása mindig váratlanul történt. Adolf Hitler egészen 1944 július 20-ig abban a hitben vezette hadseregét, hogy tábornokai támogatják, holott több tucat tábornok és vezérkari tiszt készült megölésére (és akkor nem beszéltünk arról a szintén több tucat tábornokról, akik ugyan nem volt tevőleges részesei az összeesküvésnek, de tudtak a készülő merényletről). Igaz, az összeesküvés elbukott és a németek Hitler vezetésével meneteltek a pusztulásba, de a Führer likvidálása egy hajszálon múlott. (Ha aznap az eredeti helyszínen, azaz a földalatti tárgyalóban tartják a megbeszélést és nem helyezik át annak helyszínét a sokkal szellősebb fenti terembe, akkor Adolf Hitler meghal 1944 július 20-án.) Hasonlóan váratlan volt Ceausescu bukása (és halála) is: 1989 december 21-én még beszédet tartott Bukarest belvárosában a Központi Bizottság épületének erkélyén, majd 4 nap múlva, december 25-én minden hatalmától megfosztva lőtték agyon saját hadseregének katonái (egy tirgovistei laktanya udvarán). Kadhafi 42 éven keresztül vezette Líbiát (1969-2011) és egészen 2011 tavaszáig megingathatatlannak tűnt hatalma. Aztán népe fellázadt ellene, mire túlzott kegyetlenséggel reagált és a NATO (illetve az ENSZ) elrendelte elfogását. Végül NATO gépek iktatták ki katonai kíséretét és a lázadók verték agyon majd lőtték le. Mindhárom diktátor ellen váratlanul lázadt fel saját népe (és hadserege), mely "váratlanság" erősen idézőjelbe tehető, hiszen valójában ott izzott az elégedetlenség hosszú ideje a felszín alatt. (Talán éppen úgy, mint most Oroszországban?)

Vlagyimir Putyin 23 éve vezeti Oroszországot, valamiféle nemzeti-nagyhatalmi politizálást megvalósítva és a hajdani Szovjetunió visszaállítására törekedve. Uralma alatt Oroszország azonban nem mutatott nagy fejlődést: az orosz gazdaságot továbbra is az energia-hordozók és a hadiipar felé való kitettség jellemzi (ezek jelentik a húzó ágazatokat) és az életszínvonal sem emelkedett sokat (sőt). Külkapcsolatok terén Oroszország egy nagyon szűk szövetségesi rendszert tud csak felmutatni (FÁK és CSTO országok) melyet sokkal inkább a Moszkvától való félelem mint a kölcsönösen gyümölcsöző fejlődés tart össze. Putyin hatalmát a fegyveres szervezetek, a háborús retorika és a világ-hatalmi kártya kijátszása biztosítja egészen addig, míg ezek közül valamelyik pillér össze nem roppan (vagy hitelét nem veszti). A Prigozsin lázadás rövid ideje alatt két orosz városban is ünnepelve fogadták Putyin ellenlábasát és az orosz hadseregből is átállt néhány száz katona (pontos számokat nem tudni). Mi lett volna, ha Prigozsin eléri Moszkvát és sokkal tovább húzódik a felkelés?

Prigozsin ünneplők Rosztovban. Forrás: theguardian.com

De a fő kérdés most inkább az, hogy a három említett történelmi analógia közül, melyik hozza el végül Putyin bukását: a hadseregből kiinduló összeesküvés (hitleri modell), a népharag (romániai forradalom) vagy a külső beavatkozás összhangban egy belső felkeléssel, mint Kadhafi esetében történt. Persze ott van még a "békésen felvirágoztatja hazáját és a jól megleckézteti a világot" teória is, de ezt csak nagyon elvakult Putyinisták hihetik el a jelenlegi tendenciákat látva.

A poszt címében feltett kérdésre tehát - jöhetnek e újabb Prigozsinok - a válasz az, hogy nagyon is jöhetnek, mert mindhárom említett történelmi példában markánsan jelen van a hadseregek és tábornokok szerepe. Idő kérdése csupán. Kivárjuk.

Az ukrán elnök Volodimir Zelenszkij nemrégiben 300 db modern, nyugati harckocsit kért az euroatlanti államoktól, hogy megfékezze a február elején indult donbaszi orosz támadást és hogy később, a tavaszra várható orosz offenzívát is képes legyen megállítani hadserege. Kérése logikus lépésnek tűnik (magam is így tennék, ha az ő székében ülnék - szerk) hiszen az oroszok egyre nagyobb páncélos erőkkel támadják hazáját, amelynek megsegítése mellett elkötelezték magukat az európai országok. Megjegyzendő: döntésükben az önvédelem is nagy szerepet játszik, hiszen ahogyan azt a napokban Bill Browder is megfogalmazta: "Ukrajna után Európa következhet". De nagy kérdés: tudnak e majd a NATO államok 300 harckocsit biztosítani Ukrajnának? Egyelőre úgy tűnik, hogy ennek csak alig felét. Viszont 100-150 harckocsit mennyit számíthat az ukrajnai harcokban?

T-90S harckocsi. A kép forrása: army-technology.com

Oroszország harckocsi-állománya a globalfirepower.com adatai szerint: 12 566 db páncélosból áll, amivel világelsők a bolygón. Csakhogy ez az irdatlan mennyiség, - ami egyébként több mint duplája az amerikainak (hiszen nekik "csak" 5500 db van) - nagyon vegyes minőségű (és korú). A leginkább ütőképes orosz harckocsik három típusba sorolhatóak: T-80, a T-90 és a T-14 (Armata). Ezek azonban az említett teljes mennyiségnek kevesebb, mint 10%-át alkotják. Itt kell kiemelnünk, hogy Oroszországban (és mellesleg a Föld legtöbb államában) a legyártott és hadrendbe állított stratégiai és/vagy nagy értékű fegyverek mennyisége hadititok. Nem tudható tehát teljes biztonsággal, hogy az orosz hadsereg mennyi T-80-as, T-90-es és T-14-es harckocsival rendelkezik, csupán közvetett információkból lehet következtetni erre és minden biztonságpolitikai oldal ezt is teszi (a globalfirepower is).

Visszatérve az orosz harckocsi-helyzetre: a legtöbb szakértő mindenképp ezer alatti számban említi a legmodernebb orosz tank-állományt, vagyis a felújított T-80, a legyártott T-90 és hadrendbe állt Armata flottát. Ami a két utóbbi típust illeti: a T-90-es 400-600 közötti, az Armata pedig max 2-3 tucatra tehető mennyiséget jelent. Ez a tény pedig erősen más megvilágításba helyezi a poszt elején említett 12 ezres harckocsi-haderőt. Ha ugyanis az elavult orosz típusok "találkoznak" a harcmezőkön az élvonalbeli nyugati harckocsikkal - vagyis amerikai Abrams, brit Challenger és német Leopard-2 tankokkal - akkor elavultságok okán alulmaradhatnak.

Amerikai Abrams M1A2 harckocsi. A kép forrása: army-technology.com

Az említett NATO harckocsik ugyanis mind lőtávban, mind tűzgyorsaságban, mind pontosságban, mind védelemben (és egyéb más szempontokban) messze megelőzik az elavult T-55, T-60, T-62, T-64, T-70 és T-72 harckocsikat. Nem beszélve a régi orosz típusok felülről való védtelenségéről és arról a konstrukciós problémáról ami miatt gyakran robban fel az orosz harckocsik automata töltőrendszere és belső lőszerkészlete (javadalmazása). Ha viszont a modern orosz tankokat nézzük, azokból 600-800 -nál több aligha áll Putyin rendelkezésére és ennek maximum fele vethető be Ukrajnában (a többit vissza kell tartani a határok és belső területek védelmére). Így viszont újragondolva a címben feltett kérdést: 100-150 modern nyugati harckocsi a 300-400 Ukrajnába küldhető modern orosz harckocsi ellenében nem is jelent annyira elhanyagolható erőt, főleg ha azokhoz megérkezik a második 150 db is és okosan vetik be mindet a frontvonalakon.

Külön kérdéskör a kilőtt és/vagy elzsákmányolt orosz harckocsik mennyisége. Az Oryx nevű elemzőcsoport szerint eddig az orosz hadsereg 1700 db harckocsit vesztett a harcokban és ennek a meglepő mennyiségnek egy jelentős százaléka (kb 10-20%) tartozik az említett ezer darabból álló modern páncélos-flottához. Az említett Oryx honlapja tételesen is nyilvántartja a kilőtt és elhagyott 1776 db orosz tankot: "Documenting Russian Equipment". (Típusonkénti összesítésre ezúttal nem vállalkoztunk.)

Ukrajna harckocsikkal ellátása szempontjából egyébként mindegy, hogy Abrams, Leopard vagy Challenger harckocsikról beszélünk, ezek mindegyike kimagasló minőséget jelent. Hazánk 2018 decemberében Leopard 2A7 típusból rendelt 44 darabot, melyek jelentősen növelték védelmi kapacitásunkat (kiegészítve 24 db PzH2000 önjáró löveggel).

Angol Challenger 2 harckocsi. A kép forrása: theatlasnews.co

Az elkövetkező hónapok nagy kérdései közé tartozik tehát, hogy megkapja e Ukrajna az Abramsokat, Leókat és Challengereket és a világ legjobb harckocsi-típusaiból valamennyit. És persze időben érkeznek e meg ezek a frontvonalakba. Egyelőre 14 db német Leopard-2 Ukrajjnában szállítása tűnik biztosnak másfél hónapon belül.

Bármilyen területet is veszünk alapul, szakértőnek az a személy tekinthető, aki az adott tárgykörben megfelelő végzettséggel és tudományos fokozattal bír illetve főállásában is az adott témával foglalkozik. Igen ám, de vannak helyzetek, területek, melyek esetében nem egyértelmű a dolog. Az ukrajnai háború kapcsán például milyen végzettség számít megfelelőnek és hogyan lehet ezzel főállásban foglalkozni? A hozzánk eljutó háborús hírek mekkora százaléka fake news?

Német Leopard 2 harckocsik. Forrás: LINK

Előbb a szakértő kérdésről. Nos ahhoz, hogy magát valaki szakértőnek nevezhesse az ukrajnai háború kapcsán három dolog szükséges: először is külpolitikai - diplomáciai vagy katonai (biztonságpolitikai) területen megszerzett egyetemi végzettség (esetleg doktorátus). Ezek azok a területek ugyanis, amelyek valóban szorosan összefügghetnek a konfliktussal: főleg a nemzetközi diplomácia és a hadtudomány (hadászat, haditechnika, biztonságpolitika). Itt kell hozzátenni: az ukrajnai háborús konfliktusnak vannak közgazdasági, történelmi és a nemzetközi joggal kapcsolatos vetületei is, így bizonyos körülhatárolt kérdésekben az ilyen végzettségekkel rendelkezők is lehetnek szakértők. Másodszor szakmai tapasztalat is kell a két kiemelt területen (diplomácia, hadászat) hiszen mit sem ér az elmélet a tapasztalat nélkül, vagyis fontos, hogy a témát elemző személynek legyen releváns szakmai múltja: valóban leszolgált évek a haderőnél (lehetőleg magas rendfokozatban) vagy külpolitikai szolgálati idő a kormány megfelelő szerveinél letöltve. És végül harmadszor: pártatlanság is szükségeltetik, hogy NE pártpolitikai alapon közelítsen az illető a háborúhoz, hanem objektív szakmaisággal.

A felsoroltak alapján nem túl sok igazi szakértőt látatunk, hallhatunk a médiában sajnos. Vannak biztonságpolitikai szakértők, nyugállományba vonult tábornokok, közgazdászok, de rendszerint valami mindig hiányzik a felsoroltakból, többnyire vagy a releváns szakmai tapasztalat vagy a pártatlanság. Új elem lenne a kérdésben a helyi viszonyokkal tökéletesen tisztában lévő Oroszország és Ukrajna szakértők megkérdezése, főleg ha ezek helyismeretük mellett a korábban említett végzettségekkel, szakmai tapasztalatokkal is rendelkeznének.

Ukrán katona 2023 január 23-án a zaporozsjei régióban. Forrás: LINK

Az objektív hírforrások kérdése a másik érdekes téma: ezekből ugyanis nagyítóval sem lehet találni túl sokat. A harcoló felek forrásaiban eleve nem nagyon lehet megbízni, hiszen részint nincs érdekükben valódi információkat kiadni veszteségeikről (azokkal az ellenfél visszaélhet), részint pedig saját lakosságaik és közvéleményük felé mindig erőt és a végső győzelem esélyét (közelségét) kell mutatniuk. Vannak azonban olyan internetes források, melyek nem az egyes kormányoknak dolgoznak mégis megjelentetnek veszteségeket, melyekből ha közvetett módon is de leszűrhetőek bizonyos következtetések (pl militáns blogok, független hírforrások cikkeiből). Aztán ott vannak a harcoló felekkel nem érdekközösségben álló harmadik országbeli médiumok, hírcsatornák, melyek adnak le időnként tudósításokat. Hozzá kell azonban tenni: mind a blogok, mind ezek az említett hírcsatornák a háborúnak csak maximum egy-egy szeletét tudják megmutatni.

Nagy kérdés tehát, hogy honnan tájékozódunk és mennyire akarjuk önkéntelenül is, hogy az általunk támogatott oldal fölényét sikereit halljuk vissza (önmegerősítés). Ha erre fogékonyak vagyunk, akkor például az orosz oldal támogatása esetén oroszországi forrásokat, az ukránok harcával szimpatizálva pedig kijevi híreket hallgatunk. Ugyanez képeződik le a hazai médiára is: az állami médiumokban (TV csatornákon, újságokban) orosz-párti és ukrán-ellenes hangvételt (hírtorzítást) tapasztalhatunk, míg az ellenzéki orgánumokban ukránok által közzétett adatok, következtetések a gyakoribbak.

A legjobb megoldás a több oldalról való tájékozódás, a józan eszünk használata és a minél inkább objektív (szélsőség-mentes) gondolkodás. Ezeken túl persze vannak jelenségek, tendenciák és kulcs-hírek, melyek egyidejűleg több hírforrásban is megjelenve sokat árulnak el a háborúról. A napokban három ilyen is megjelent. Az egyik, hogy az USA újabb milliárdokat áldoz az ukrán hadsereg támogatására, így elmondható, hogy Washington idén februárban már 24 milliárd dollárnál tart az Ukrajnának eddig (a háború kezdete óta) küldött átutalások terén. A második hír, hogy Ukrajna 164 db - más forrásokban 200-300 - nyugati típusú (Abrams, Leopard, Challenger) harckocsit kap az amerikaiaktól, németektől és angoloktól. Végül a harmadik, hogy Vlagyimir Putyin több százezer Oroszországban sorozott és kiképzett katonát küld Ukrajnába egy új támadó offenzíva keretében.

HIMARS (High Mobility Artillery Rocket System) Forrás: LINK

Bár a beígért nyugati harckocsik hadászati szempontból nem akkora jelentőségűek mint a HIMARS rakéta-tüzérségi rendszerek (melyeket az ukránok óriási hatékonysággal használnak Kelet-Ukrajnában) politikai okokból nagyon is fontosak mert a hozzájuk kapcsolódó logisztikai támogatással együtt jelentős elköteleződés-növekedést hoznak majd az euroatlanti nagyhatalmak és Ukrajna kapcsolatában. (Egy eddigieknél sokkal szorosabb együttműködés várható Kijev és Washington között a harckocsik ellátása és szervizelése kapcsán.) A harckocsi-arány egyébként óriási orosz fölényt mutat: a globalfirepower.com szerint Oroszországnak 12 566 db harckocsija van, ebből pedig a holland Oryx elemzőportál szerint csupán 1500 veszett oda az ukrajnai harcokban (ez alig 12% veszteség). Ilyen jelentős fölényen csak több ezer Abrams és Leopard helyszínre küldése tudna változtatni, de annyit a NATO egészen biztosan nem tudna nélkülözni. Az ukrajnai küzdelem mára egyértelműen anyagháborúvá vált (mint az első világháború) és ebben a nagyobb nyugati pénzügyi keret csak évek múlva fogja éreztetni hatását. Oroszországot nyilvánvalóan nem lehet megverni Ukrajnában. Meggyengíteni, kivéreztetni, tönkretenni esetleg. Ehhez pedig 3 dolog kell Ukrajnának: korszerű tüzérség, korszerű légelhárító rendszer és sok-sok ezer korszerű drón.

Az említett hírek fontosak tehát és megfelelő tárgyilagossággal levonhatóak ezekből fontos következtetések a háború állásával és menetével kapcsolatban is. A probléma azonban továbbra is fennáll: az álhírek, csúsztatások és propaganda-anyagok hatalmas túlkínálatában nagyon nehéz valós hírekhez jutnunk és tényszerű tájékozódást kapnunk az ukrajnai háború fejleményeiről.  

A putyini külpolitika két okkal magyarázta kezdetektől az Ukrajna elleni orosz támadás szükségességét: egyrészt az Ukrajnában élő oroszok védelmének kényszerével másrészt a NATO terjeszkedésével (mely terjeszkedés azzal fenyegette Moszkvát, hogy Ukrajnát is felveszik a nyugati katonai szövetségbe, komoly veszélyhelyzetet okozva ezzel Oroszországnak). Ezt a narratívát aztán átvette a ruszin propaganda-holdudvar: vagyis az orosz kommunikáció (hivatalos szinten és az ottani médiában) illetve az orosz-barát államok, pártok, szimpatizánsok széles köre, többek között itt Magyarországon is (ahol a világon a harmadik legerősebb az orosz politika támogatottsága Fehéroroszország és Szerbia után [állami szinten és még inkább a lakosságban). Pedig a konfliktus a 2021-ben elkezdődött Weltkrieg szerves része és hamarosan mérleget kell(ene) vonni.

A kép forrása: arabnews.com

Most, hogy hamarosan épp 1 éve tartanak a harcok, Oroszország jelentősen megemeli donbaszi csapatainak létszámát és az Ukrajnában bevetésre kerülő harci-eszközeinek mennyiségét is. Az erről érkező hírek hatására a NATO is ugyanígy döntött: harckocsikat és talán vadászgépeket is küld az ukránoknak. A kérdés most az: melyik támogatás lesz a nagyobb, merre billen a mérleg. Ha az oroszok valóban képesek lesznek a jelenleg harcban álló 200-300 ezres ukrajnai kontingensük mellé újabb 500 ezer katonát beküldeniük teljes felszereléssel, tüzérséggel és harckocsi-állománnyal, akkor a harc néhány hónap alatt eldőlhet (még akkor is, ha addig az ukránok megkapják, beüzemelik és használatba is veszik a német harckocsikat).

Az ígéretek szerint a kijevi vezetés kapni fog az elkövetkező hónapokban 50 db amerikai Abramst, 100 db német Leopardot és 14 db angol Challengert. Ez így összesen 164 db harckocsi, amire nehéz lenne azt mondani, hogy elhanyagolható tétel, de döntő erőnek sem nevezném, tekintve, hogy az orosz hadsereg rendelkezik ma a világ legnagyobb harckocsi-állományával, bár ennek csak harmada korszerű. De tegyük hozzá még az egyharmad is 4-5 ezer harckocsi. Nem kizárt az sem, hogy F-16 os vadászgépek érkezzenek az ukránokhoz, de ezekből kétséges, hogy kaphatnának annyit ami fordulatot hozna. Így az orosz győzelem akkor is sanszos, ha az említett "nagyvasakat" valóban átadják Zelenszkijnek, a vadászokkal együtt. Mi lesz ebben az esetben Ukrajnával?

Putyin győzelme soha nem lesz teljes, mert a lerombolt és megalázott 40 milliós Ukrajna soha nem fog teljesen behódolni az oroszoknak. Nyugati támogatással évtizedekig (vagy akármeddig) megmarad majd az ellenállás, a szabotázs akciók, robbantások, felkelések és merényletek sokasága, nem beszélve az ellenállás egyéb formáiról. Az amerikaik sem bírták pénzzel Irak és Afganisztán tartós megszállását, noha sokkal nagyobbak voltak az anyagi kereteik akkoriban és ezek az országok kisebb lakosságszámúak is mint Ukrajna.

Mindehhez jön, hogy Oroszország hatalmas visszaesést szenved minden területen a háború óta és a háború utáni megszállás illetve hatalom-fenntartás költségei miatt a harcokat követő helyreállítás is elmarad majd mind Ukrajnában mind saját országukban. Kapnak tehát majd egy szétlőtt, lerombolt országot, egy őket gyűlölő lakossággal, mely minden létező módon akadályozni fogja hatalmuk gyakorlását.

Ezen a ponton vetődik fel a kérdés: így is megérte Putyinnak ez az egész? Megérte mindez, hogy Ukrajna ne lehessen EU tag és NATO ország? Ez az amit minden orosz fel fog majd tenni az idei év második felében.

A benzinre 2021 november 15 óta van ársapka Magyarországon, aminek annak idején valljuk meg mindannyian nagyon örültünk. Sokan vezetünk autót ráadásul a benzinár esetleges emelkedésének közvetett hatásaitól még többen függünk. Aztán jöttek az újabb ársapka-termékek: cukor, liszt, étolaj, sertéscomb, UHT tej, csirkehús. Itt tartunk. Mindezekből az jöhet le, hogy az ársapka jó dolog, hiszen mértéket szab a drágulásnak és véd is bennünket. Ugyanakkor közgazdasági szempontból valódi "rémálom" hiszen infláció-növelő hatású (pedig az már most is 20% körüli), amellett veszélybe sodorja a boltokat, a teljes élelmiszer-ellátó láncokat (ez által munkahelyeket) plusz az ársapkák megszüntetése után fénysebességű áremelést generál majd (ami akkor ha bekövetkezik garantáltan földhöz vág majd bennünket).

A kép forrása: LINK

Van azonban az egész történetnek egy még emberibb oldala is: annak a 2 millió magyar embernek a megélhetése, sorsa akiket ma a legalsó 20%-nak tartunk. Velük mi lesz? Jelenleg az életbennmaradás szélén állnak, vagyis éppen csak kihúzzák fizetéstől fizetésig, egy részünk pedig már most minőségi és mennyiségi éhezőnek számít. Ráadásul számuk és arányuk folyamatosan nő, hiába sokkolnak bennünket fél milliós bruttó átlagbérekkel, amikor ezek az emberek egy-két százezerből élnek csupán (vagy még kevesebből). [Személyes megjegyzés az V. kerületi bankigazgató 3 milliós bérét átlagolni a városszéli tízesben, 30 m2-en aggonizáló Mari néni 100 ezres bérével nem éppen objektív eredményt ad, sokkal mérvadóbb lenne a medián jövedelem adatait közzétenni. Mint már ezt annyian és annyiszor említették különböző fórumokon, hasztalanul.]

Ami viszont fontos: ha egy országban ilyen magas az éhezés szélén állók aránya, ott az államnak igenis cselekednie kell: egyrészt az alapvető élelmiszerek árában lévő ÁFÁT csökkentenie kell (vagy inkább teljesen elengednie), másrészt az életbennmaradásukért a hatósági ársapkákat az általuk még megvenni bírt élelmiszerekre-gyógyszerekre ki kell terjeszteniük. Elsősorban a kenyér, tej, krumpli, némely felvágott és a hazánkban leginkább megvásárolt alap-gyógyszerek esetében életmentő az ársapka bevezetése. És az "életmentő" szó szerint értendő ebben az esetben. Mert ezek az élelmiszerek a puszta életben maradáshoz szükségesek. Ennek tükrében pedig az említett káros hatások dacára is muszáj meglépni a limitációkat. Akkor is, ha boltok várhatóan más termékek áremeléseivel kompenzálják majd az ársapkás termékekből kieső jövedelmékeiket. De a magasabb nivójú cikkeket jobb helyzetűek vásárolják meg, akiknek nem a puszta életbenmaradás a tét.

Egy valóban NEMZETI kormány megtenné válsághelyzetben mégpedig nemzetének 20 százalékáért, hisz ők is magyarok, nem csak a focisták, politikusok és párttagok. A kormány hamarosan előrukkol majd az új termékekkel, melyekre az ársapkát bevezeti, kérdés: a lakosság említett ötödére gondolnak e majd?  

Köszönjük, hogy szavazott! 

Timothy Snyder neves amerikai történész-professzor, a Yale egyetem tanára, még nyáron írt blogján az orosz - ukrán háború végkimeneteléről, melyet viszont a hazai média csak most kapott fel. Snyder egyértelműen Oroszország vereségét várja a harcoktól, mert szerinte Putyin 7 fontos területen is vesztésre áll.

Timothy Snyder történész (forrás: LINK)

Snyder pontjai a következők:

1. Idő. Snyder szerint Oroszország ellen dolgozik az idő, mert folyamatosan egyre rosszabb pozícióba kerülnek az oroszok az egyre több váratlan tényező miatt. Akkor volt igazi esélyük a teljes győzelemre, amikor megindították a harcot. De a villámháborús tervük kudarcot vallott és most már minden nappal, héttel, hónappal csökkennek győzelmi esélyeik. 2. Gazdaság. Oroszország egy idő után gazdaságilag nem fogja bírni a harcot, mert a szankciók megviselik és lemarad a folyamatosan nyugati technológiával erősödő, egyre modernebb ukrán hadsereggel szemben. 3. Logisztika. Ebben is hátrányban van Oroszország, mert Ukrajna könnyebben biztosít mindent csapatai számára, lévén, hogy saját területén harcol, míg az orosz csapatokat messziről és bonyolult módon, nagy költségek árán látják el mindennel. 4. Domborzati viszonyok Oroszország számára nagy hátrányt jelentenek az ukrajnai domborzati viszonyok (folyók, hegyek, egyebek), lassítva hadmozdulataikat 5. Harcmodor. A háború most következő szakaszában az ukránokhoz egyre nagyobb mennyiségben kerülő nagy hatótávolságú nyugati fegyver-rendszerek az orosz harcmodor eddigi legfőbb erősségét fogják kiiktatni. 6. Erkölcs és morál. Az ukránok saját hazájukért harcolnak, az oroszok egyetlen emberért (Putyinért). A harci morál ennek megfelelően is alakul: az ukránok egyre elszántabbak, az oroszok egyre kevésbé akarnak harcolni. 7. Stratégia. Hibás az oroszok arra épülő stratégiája, mely az ukránok megtörésére épül a polgári lakosság elleni rakétatámadásokkal.

Eddig Snyder 7 pontja és érvelése az ukrán győzelem (orosz vereség) mellett. Nézzük melyek lehetnek relevánsak, jogosak és elfogadhatóak, illetve melyek azok, melyekben Snyder esetleg téved.

Az idő, mint tényező nem biztos, hogy az ukránoknak kedvez. Ne felejtsük: teljes mértékben a NATO -ra vannak utalva, ha a NATO államok nem adják tovább nekik a fegyvereket, akkor vége a harcnak. Ellenben Putyinnak senkivel sem kell egyeztetnie, teljes katonai potenciálját bevetheti. Készletei révén még évekig háborúzhat Ukrajnában. Ezen a téren Snyder okfejtése téves.

Gazdaság - logisztika: mindkettő bonyolult kérdés. Egyelőre a szankciók csak minimálisan vetették vissza az orosz gazdaságot és Ukrajnában harcoló hadseregében is a hagyományos fegyverek dominálnak. Logisztikailag bizonyos többlet-költség az oroszok számára az Ukrajnában bevetett 300 ezres katonai állomány ellátása, de koránt sem megoldhatatlan. Mindenesetre nem tűnik döntő problémának.

Domborzati viszonyok. Ez a legkevésbé releváns pont Snyder felsorolásában, hiszen bármely országban is folyna a harc, a helyben élők (saját országuk alaposabb ismerete okán) mindig élveznének bizonyos előnyöket. A kérdés csak az, hogy Ukrajna esetében ez mennyire lehet döntő tényező. Ukrajna nem egy extrém domborzatú ország, nincsenek hatalmas hegyei, így ez a szempont nem kerülhet a háborút megfordító tényezők közé.

Snyder utolsó 3 pontja viszont nagyon is lényeges: harcmodor - morál - stratégia. Nos, a távolsági, tüzérségi harcmodor valóban nagy versenyéhez érkezett: kiderül hamarosan (a téli időszak és a tavaszi nagy előretörési kísérletek alatt) hogy valóban annyival jobbak e a nyugati fegyverrendszerek és hogy képesek e ezekből annyit átadni Ukrajnának, amennyi nekik szükséges. A harci morál egyelőre valóban sokkal jobb az ukránoknál, de ez rögtön változhat, ha az oroszok is érnek el front-sikereket. Másrészt viszont, ha az orosz nagyvárosokban megindulnak a tömeges tiltakozások, előállhat akár olyan helyzet is, hogy komplett orosz katonai alakulatok tagadják meg a harcot Ukrajnában és megkezdődhetnek a hazaszökések, dezertálások is. Végül: az ukrán lakosságot direktben támadó orosz stratégia valóban értelmetlen, sőt inkább Ukrajnának kedvez, mert még jelentősebb nyugati felháborodást okoz és még több katonai segítség átadására ösztönzi a NATO államokat.

A háború hamarosan új szakaszába lép: minden jel arra utal, hogy az oroszok újra megkísérlik majd északról megtámadni Kijevet. Alighanem az új sorozások ehhez az új haderőhöz kellenek, melyek kiegészítik majd a belorusz haderőt a közös nagy hadműveletben. Nagyon nehéz hónapok előtt áll tehát Ukrajna, de az is egyre jobban látszódik, hogy a nyugati fegyverekkel az ukránok mára teljesen egyenrangú ellenfelévé váltak az orosz haderőnek. Jelenleg két egyenértékű hadsereg küzdelmének tűnik az ukrajnai háború.

Épp 70 éves lett Vlagyimir Putyin az Orosz Föderáció vezetője, a világ legnagyobb atom-arzenáljának birtokosa, a világ leggazdagabb embere (ezt Elon Musk állítja róla), az orosz népet 22 éve vezető politikus, hadvezér, hódító, judó-bajnok és államférfi, aki mellesleg Csecsenföld megzabolázója, a Krím meghódoltatója, Szíria réme és Ukrajna megleckéztetője (bár ez utóbbi egyelőre nem nagyon jön össze neki). Épp 70 éves az orosz történelem egyik legrégebben hatalmon lévő pártfőtitkára, elnöke akit eddig csak Sztálin tudott megelőzni a hatalmon töltött évek számát tekintve, de Vlagyimir őt is beelőzi, ha kihúzza még 7 évig Oroszország élén és a 2029-es esztendő még életben találja, mint a Kreml urát. 

A kép forrása: LINK

Kérdéses persze ez a bizonyos 7 esztendő, mert egyre gyakrabban olvasni, hallani arról a nemzetközi médiában, hogy bizony súlyos betegségekkel küzd. (De ha nem volna komoly betegsége, 70 évesen akkor sem vehető 100%-ra, hogy valaki még további 7 évet megéljen.) Dilemma, hogy kívánunk e neki még 7 esztendőt (egészségben). Vlagyimir ugyanis rendszeresen fenyegeti a világot atomtölteteivel, kihasználva az ilyen nyilatkozatai nyomán mindig felbukkanó általános rettegést. Amellett katonáival épp egy másik ország derék polgárait gyilkolássza, szomszédait zsarolja és ellenségeit ijesztgeti. Saját népének egyik része azonban még most is rajong érte, mert a hőst látják benne, aki szembeszáll a csúnya nyugattal és gyarapítja a hazát (igaz, erőszakkal elvett területekkel, vérrel és könnyekkel, ahogyan Churchill mondaná). Persze népe másik részének azért már kicsit elege van belőle, mióta fiaikat, unokáikat viteti a frontra golyófogónak.

A jó öreg Vlagyimir nem mindig volt ekkora hős, egyszerű kis vidéki gyerekként kezdte életét Szentpéterváron, majd elvégezve az egyetemet (jogászként), a KGB soraiba állt. Gyors karriert remélt a kommunisták biztonsági szolgálatánál, ami be is jött neki: 1992-re (épp 40.évében) a KGB alezredese lett. Tovaris Putyin az igazi felemelkedést azonban a részeges Jelcinek köszönhette, akit valamilyen módon megzsarolva rávett arra, hogy őt nevezze meg utódául. Jelcin 1999 decemberében afféle karácsonyi ajándékként Putyint tette meg utódául. Közben Vlagyimir mesés vagyonra tett szert, amit csak ezt követően, Oroszország vezetőjeként kezdett csillagászatira növelni. Mára Putyin 200 milliárd dolláros vagyona lekörözi Elon Musk és Jeff Bezos (Amazon) vagyonát is így egymagában rendelkezik akkora jövedelemmel, mint egy komplett szuverén ország bárhol a Föld kerekén.

A kép forrása: Index

Mostani születésnapján az ukránok is megemlékeztek Putyinról: stílusosan üzentek neki kedvenc hídjának felrobbantásával és egy erről szóló "kedves" kis videóval, melyen lángol (és leszakad) krími hídjának egy szakasza, miközben Marlilyn Monroe énekli neki: Happy birthday mister president (Boldog születésnapot elnök úr)! A videót az ukrán védelmi miniszter, Alekszej Danyilov tette ki a Twitterre, pánikszerű kapkodást idézve elő az FSZB -nél.

A világ sorsát és biztonságát napjainkban sajnos Vlagyimir Putyin határozza meg, pontosabban egészségi és mentális állapota. Ha úgy akarja, egyetlen nap alatt eltörölheti a Föld színéről a világ nagyvárosait: New Yorkot, Londont, Párizst, Kijevet és még meg is úszhatja, hiszen sok-sok emelet mély, atombiztos bunkere van, 100 évre felhalmozott készletekkel, teljes kényelemmel ellátva (valahol Szibériában). Istene éltesse tehát? Nem is tudom.